„Az igaznak az emlékezete áldott,…” Példabeszédek 10, 7
Aki szeretné megtalálni Vígváry Mihály egykori nagyberegi református lelkipásztor fejfáját a beregi temetőkertben lehetetlen feladatra vállalkozik. Valamikor a hetvenes évek elején családtagjai által újraállítatott fejfa mára elveszett, bizonyára nem véletlenül, a kommunizmus nem csak az élőket, de a holtak emlékét sem kímélte. Pedig van mire emlékeznünk Vígváry Mihály, református lelkipásztor életével kapcsolatban. Megrendítő élete, személyes sorsa és a gyülekezetben végzett szolgálata engem személyesen is mélyen megérintett és hálás vagyok Istennek azért, hogy unokáinak köszönhetően „felfedezhettünk” egy hétköznapi hőst, aki nem hétköznapi dolgokat vitt végbe. Sajnos minden részletét az ő életének és szolgálatának nem ismerjük, de ami eddig elénk tárult az hálaadásra és köszönetre indított bennünket.
Templomunkban emléktáblát helyeztünk el, amelyet unokái és családtagjai ajándékoztak a gyülekezetnek a református líceum épületében pedig egy portréval adózunk az iskolaépítő, református oktatást és nevelést szívén viselő lelkipásztornak. Vígváry Mihály nevéhez kötődik még a gyülekezet parókiájának az építése, a templom harangjainak az elkészíttetése és az orgonaépítés is.
Rendkívül áldásos időszak volt ez a gyülekezet életében, Isten megáldotta a lelkipásztor munkáját és odaadó életét. 54 földi esztendőt ajándékozott az Úr Vígváry Mihály számára, tehát elmondhatjuk, hogy aktív korának több, mint a felét a nagyberegi református gyülekezetre szánta.
Családi életében is példamutató ember volt, azt olvashattuk róla, hogy Isten 12 gyermekkel áldotta meg a házasságukat, amelyet Szarka Vilmával, a kisbégányi lelkipásztor leányával kötött. A 12 gyermekből 6 nőhetett fel, a többiek a születésük után hosszabb rövidebb idővel meghaltak.
„Az igaznak az emlékezete áldott,…” – mondja az Ige. Hálaadással a szívünkben látjuk ezt most megvalósulni közöttünk. Istenünk előhozta az ő szolgájának emlékét közöttünk, aki bizonyára tiltakozna az ellen, hogy őt méltassuk. Életéért Istennek vagyunk hálásak, példája pedig sokunknak adhat erőt a küzdelemhez, az odaadó szolgálat végzéséhez, a nehéz, de áldásos sors hordozásához.
Mára az a hatalom, amely fejfákat és embereket tüntetett el már sehol nincsen, de az, amit ezek az emberek létrehoztak az Isten segítségével hirdeti, hogy „Hű az Isten,…”.Remélem, hogy méltó utódai leszünk Vígváry Mihály református lelkipásztornak, akik továbbvisszük hűségét és lelkesedését az Úr ügyéért, és akiknek gondja lesz arra is, hogy a temetőkertben ismét ott legyen egy fejfa, vagy egy kopjafa, amely azt hirdeti, hogy Nagybereg népe már nem a kommunizmust sírja vissza, hanem azokra emlékezik, és azok előtt adózik tisztelettel, akik építették és gazdagították a falu közösségét. Mert ennek az Igének folytatása is van: Az igaznak az emlékezete áldott, de a bűnösök neve semmivé lesz. Isten Igéjének igazsága október 23-án, a hálaadó istentiszteleten, amikor ezt a táblát elhelyeztük ismét igazzá lett előttünk! Legyen övé a dicsőség ezért!
Tóth László lelkipásztor
Szeretettel üdvözöljük vendégeinket Budapestről, a Baár-Madas Református Gimnáziumból! Áldott és tartalmas időtöltést kívánunk Kárpátalján!
Mint mindig, az idén is sor került a Rákóczi Szövetség tagjainak közösen eltöltött hétvégéjére. Különböző programok voltak megszervezve. Pl. szombaton a Huszti várat tekintettük meg. Líceumunkból Hidi Regina Ágota és Menyhárt Georgina végzős diákok vehettek részt Szabó György tanár úr és felesége, Evelin kíséretében. Miután megérkeztünk, a többiekkel együtt felsétáltunk a várba, s megnéztük Kölcsey Ferenc emlékművét és a vár romjait. Ezután meghallgattuk egyik híres költeményét, a Huszt című verset, melyet egy diák adott elő. Nagyon izgalmas volt számunkra ez a nap, s hálásak vagyunk a lehetőségért, hogy részt vehettünk rajta.
Menyhárt Georgina
Már 560 éve, hogy 1456. július 22-én, Nándorfehérvárt védő magyar seregek megsemmisítő vereséget mért a török szultán hadaira. Így néhány líceista diák – Bandi tanár úr és Katica vezetésével – a Rákóczi Szövetség jóvoltából ellátogathatott egy két napon át tartó megemlékezésre.
Kis létszámú csapatunk, több iskola diákjával és kísérőikkel együtt július 21-én, egy csütörtöki napon megérkezett a Budapesti Petőfi Laktanyába. Itt kedvesen fogadtak minket. S miután lebonyolítottuk a regisztrációt, közösen megebédeltünk, a Rákóczi Szövetség kisebb ajándékcsomaggal kedveskedett nekünk. Ezt követően a Magyar Honvédség egy nagyon színes és izgalmas megnyitót tartott számunkra, ahol a magyar katonák díszsortűzzel és terepgyakorlattal kápráztattak el minket. Miután ez véget ért, elfoglaltuk a szálláshelyünket a Táncsics Mihály Tehetséggondozó Kollégiumban, Budapest külvárosában. Étkezés után részt vehettünk egy rendhagyó történelemórán, a Történelmi Animációs Egyesület vezetésével.
Másnap a Magyar Honvédség hajóinak felvezetésével és kíséretével érkeztünk meg a belvárosba. Majd a Honvéd Tűzszerész és Hadihajós ezred a Dunán, egy díszsortűzzel tisztelgett a nándorfehérvári diadal évfordulója alkalmából.
Később díszmenettel a Hunyadi-szoborhoz meneteltünk a Honvéd Nemzeti Díszegység és Központi Zenekar kíséretével. Öröm volt látni, hogy a többi honfitárssal, legyen az határon túli, vagy helyi magyar, együtt, egy nemzetként vonulhattunk, akkori hőseink emlékezetére és tiszteletére. Útközben még idegen turisták is csatlakoztak a menethez.
11 óra tájékán megérkeztünk a szoborhoz, ahol koszorút helyezett el a Magyar Kormány képviselője, a Honvédelmi Minisztérium és Magyar Honvédség képviselője, az első kerület polgármestere, valamint a résztvevő diákok képviselői. Miután megkoszorúztuk a szobrot, meglátogattuk a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, „Hunyadiak páncélban” című páncél- és hadtörténeti kiállítást. Elfogyasztottuk a finom ebédet, majd hazaindultunk.
Nagyon élvezetes és tartalmas volt ez a két napos megemlékezés, mert egy nemzetként emlékezhettünk meg a nándorfehérvári diadalról, ahol a török sereget – akik bár jóval meghaladták létszámban a magyar sereget – nagy csatában győztük le. Ez a megemlékezés erősítette a magyarságtudatot bennünk, líceista diákokban. Köszönjük szépen a Rákóczi szövetségnek a szervezést és a lehetőséget.
Végül Wass Albert szavaival zárnám: „Igaz magyarnak lenni akkora teher, hogy aki sokat viseli, megerősödik.”
Váradi Petra
Annak ellenére, hogy a trianoni békeszerződés által sok magyar szív került idegen országba, egy ilyen jeles alkalommal együtt tudtuk elkezdeni a 2016/17-es tanévet. Ugyanis 2016. szeptember 16-18-a között Nagyenyeden megrendezésre került a Kárpát-medencei Református Iskolák közös tanévnyitója.
Líceumunkat Menyhárt Georgina és Horváth Sándor végzős diákok képviselték, valamint tanáraink: Pándy-Szekeres Dávid és Anna, Makó András, Dencs Ildikó és Sipos Katalin.
Pénteken egész napunkat utazással töltöttük, majd este elfoglaltuk kellemes szállásunkat. Szombaton délelőtt 11 órától kezdődött az ünnepi műsor, melyben először is a Bethlen Gábor Kollégium átadására, megáldására került sor. A hálaadó istentiszteletet Kató Béla erdélyi püspök úr tartotta, majd többen is köszönetet mondtak, s ünnepélyesen is felavatták a kollégiumot.
Ezután tanáraink kíséretében Torockóra utaztunk el, ahol megcsodálhattuk a falu nevezetességeit, híres múzeumát, régiségeit, s a hegyvonulatot, mely csodásan körülöleli a települést.
Szeptember 18-án, reggel 10 órától kezdődött az ünnepi tanévnyitó, melyen az erdélyi püspök úr prédikált.
A tanévnyitó után elbúcsúztunk a szervezőktől és a helységtől, s utunkat ismét Kárpátalja felé vettük. Erdélyben volt még egy kitérőnk, egy faluban, Körösfőn, ahol megtekinthettük Anna tanárnő szülőházát is, melyet nagyon szépnek és különlegesnek találtunk. Késő estére értünk csak vissza a líceumba.
Véleményem szerint nagyon izgalmas és élménydús volt a hétvége. Hálásak vagyunk a szervezőknek, tanárainknak, s elsősorban Istennek, hogy megadta számunkra ezt a lehetőséget!
Egy számomra kedves idézettel szeretném befejezni a beszámolómat, ami azt bizonyítja, hogy bárhol is éljünk magyarok, mi összetartozunk: ”Magyarnak lenni: nem a szó, a név, az ősök, az élet, magyarrá csak a szív tesz és a lélek.”
Menyhárt Georgina
Eltelt egy újabb év, és azon kaptuk magunkat, hogy ismét a beregszászi református templom padjaiban ülünk. A májusban útjukra engedett végzősök helyét mi, az újdonsült 11. osztály foglaltuk el, és az új diákok is szép számmal képviselték a Nagyberegi Református Líceumot a kárpátaljai református oktatási intézmények közös tanévnyitó istentiszteletén.
E jeles alkalmon rajtunk kívül a nagydobronyi, a técsői és a péterfalvai líceumok képviselői is részt vettek. Szeptember 4-én iskolánk a 24. tanévét kezdte meg Isten áldását kérve. Az igét Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke hirdette. Minden tanintézmény énekes vagy verses szolgálattal készült erre az alkalomra.
Egy újabb nehézségekkel teli év elé nézünk, sok megválaszolandó kérdés fogalmazódott meg bennünk, de hisszük, hogy Istenünk végig mellettünk lesz, és fogja a kezünket.
Barta Anna
A Nagyberegi Református Líceum blogja 